Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Amiről az ebek nem tehetnek

Egyszerűen lehetetlen pontos "leltárt" készíteni a világ valamennyi kutyafajtájáról. A hivatalosan elfogadott - vagyis standard által rögzített - fajták száma is meghaladja ma már a 350-et (és napról napra gyarapszik), de a kinológusok szerint a házikutyának legalább 800 változata alakult ki napjainkig. A választék hallatlanul gazdag: mindenféle formájú, színű, természetű kutyát találhatunk közöttük. És fellelhetjük a legnagyobb szélsőségeket is: az óriásokat és a törpéket.

Az "óriások klubja" mindössze néhány típusból áll. Olyannyira zártkörű társaság ez, hogy még a hatalmas komondor, az újfundlandi vagy a nápolyi masztiff is csak "tiszteletbeli tag" lehet közöttük. A csoport legtekintélyesebb kutyája - legalábbis súlyra! - a tibeti masztiff. Erről az óriásról, amelyről már Marco Póló is megemlékezett, valójában elmondhatjuk, hogy nagy kutya: 80-90 kg. A másik "hatalmasság" az ír farkaskutya, amely ugyan "csak" 60 kg, de termetre a világ legnagyobb kutyája: minimális marmagassága 77-80 cm. "Klubtagok" még a kaukázusi juhászkutyák, a dogok és a bernáthegyik - valamennyien elérhetik a 70-80 kg-os testsúlyt.

tibeti terrier kiskutyaA két véglet: óriás és törpe

A "törpék klubjának" legparányibb tagja a csivava, amely százszor könnyebb, mint az óriások! A világ egyik legkisebb kutyája ez az értelmes, és élénk ölebecske. Átlagos súlya 1-3 kg, de akad mindössze 40-50 dkg-os példány is. Joggal sorolható a minikutyák családjába még a majompincs, a pekingi palotakutya, a brüszszeli griffon és a törperattler - valamennyien 1-2 kg-os apróságok.

Óriások és törpék... Ez csupán a két véglet, de ebből is láthatjuk, hogy a tenyésztőknek meglehetősen furcsa elképzeléseik vannak a kutyák külleméről. Miért baj ez? Egyebek között azért, mert "csapongó fantáziájuk" nem egy fajtának szinte a teljes átalakításához vezetett. Néhány fajtában öröklődő fejlődési rendellenességek alakultak ki, mégpedig azért, mert rövidlátó tenyésztőik nagyobb gondot fordítottak ezeknek az állatoknak a külső megjelenésére, mint általános egészségi állapotára. Tekintet nélkül az ebek elemi szükségleteire, anatómiai adottságaikat megnyirbálták, belekényszerítették őket különféle torz ideáknak megfelelő mértékbe és formákba.

Az ebtenyésztők komolyan veszik a kutyakiállításokat, és egy-egy nevezetesebb nemzetközi kiállításon való győzelem nagy hatással van a fajta jellemzőinek továbbalakítására. Amikor a bírák kritikusan gondolkodva ítélnek, az jó esetben még hasznos is lehet. Ám ha olyan tulajdonságokat részesítenek előnyben, amelyet abnormálisnak is felfoghatunk, annak már messzire ható romboló következménye lehet. Még ha a győztes látszólag minden szempontból kiváló példány is, a fajtára gyakorolt hatása egészében visszavetheti a fejlődését. A győztes kutyák iránt ugyanis óriási tenyészigény jelentkezik, és génjeik hamar elárasztják a piacot. Számos esetben az adott országba fajtaalapítás céljából bevitt kutya eredete igen szűk területre korlátozódott, a fajta elődei igen kis földrajzi körzetből kerültek ki, ezért a szóban forgó génkészlet is meglehetősen szűkös. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a több generáción keresztül folytatott szoros beltenyésztés eléggé mindennapos, könnyen beláthatjuk, hogy egy-egy nemkívánatos jelleg mélyen belegyökeresedhet a fajtába, különösen akkor, ha az rövid időre divatba jön. Hasonlóan könnyen megtörténhet, hogy egy nem kívánt, lappangó vonás állandósul jó néhány generációban, ha a győztes egyed génállománya egyre több vonást visz be az adott fajtába. A győzteseket külsődleges divatos tulajdonságaik alapján választják ki, s minthogy jelenleg használatos állattenyésztési eljárásokat, köztük például a legfontosabbat: az ivadékvizsgálatot (amelynek során az ősöket utódaik minősítése alapján ítélik meg) soha nem alkalmazták kellő komolysággal a kutyatenyésztésben, valószínűleg számos receszív jelleg került be véletlenszerűen az egyes fajtákba. Néhányukban már csaknem lehetetlen kinyomozni ezek eredetét, és egészségesebb géneket vinni a populációba.

Szerencsére a meglehetősen rugalmas génállományú fajták tenyésztői jobban tudatában vannak a létező káros elferdüléseknek. A legkirívóbb fizikai torzulások csökkenőben vannak, ahogy egyre többen jönnek rá, mit tettek kutyáikkal. Még mindig hosszú azonban azoknak a fizikai furcsaságoknak a sora, amelyeket gyakran sokkal kívánatosabb tulajdonságok rovására örökítettek tovább a tenyésztők.

tibeti terrier kiskutyaElferdül, befordul, kidülled...

Lehetetlen kísérlet lenne valamennyi fizikai torzulást végigvenni, de megkíséreljük legalább néhány jellegzetes példán bemutatni a problémát. Érdekes, hogy a legszembetűnőbb hibák a kutya fején vagy annak környékén találhatók, s például az arckifejezést befolyásolják. Mindannyian ismerjük a bernáthegyi vagy a véreb kölyök bűbájos, kedves pofácskáját, de főleg ezeken, valamint például a csau-csaukon, a basseteken és számos fajtán a súlyos szemhéjproblémák tipikus példái láthatók: a felső szemhéj elferdül, az alsó kifordul. Ez egyrészt kellemetlen arckifejezést kölcsönöz az állatnak, másrészt állandó könnyezést, szemhéj-váladékozást eredményez. Az ilyen kutyáknak szüntelenül gyulladásos a szeme, s enyhe kötőhártyahurutban szenvednek. Emiatt gyakran kezelésre is szorulnak. Ellentétes állapot az úgynevezett entrópium, amikor a szemhéjak befelé fordulnak, és folyamatosan irritálják a szemgolyó felületét; ez különösen a csau-csaukat sújtja.

A pekingi palotakutya és néhány más tömpe orrú fajta szemgolyója erősen kidülled, és hajlamos a kiszáradásra, valamint a szaruhártya-sérülésre. A kidülledés néha olyan mértékű, hogy a kutyának még alvás közben is nehezére esik teljesen becsukni a szemét. Más fajtáknak a szeme majdnem teljesen kifordul az üregéből, s egy egészen mérsékelt trauma elegendő ahhoz, hogy ez bekövetkezzék

Biztos, hogy én kutya vagyok? tibeti terrier kiskutya

A fej formájának "alakítgatása" is számos baj forrása lehet. Mindenki ismeri például az angol és a francia bulldogot vagy a pekingi palotakutyát. E gömbölyű fejű ebek többségének az állkapcsa tulajdonképpen túl kicsi a fogak megfelelő beilleszkedéséhez, és emiatt rendkívül gyakran szenvednek különféle fogbetegségben. Ugyancsak hasonló problémát okozhat az is, hogy az állcsont és az állkapocs az esetek nagy részében nem egyforma hosszú, ezért az alsó fogsor előbbre áll.

A legtöbb ilyen kutya különösen alvás közben nehezen lélegzik, és gyakran szenved krónikus orrmelléküreg-gyulladásban, valamint más súlyosabb légzőszervi megbetegedésben. A túlzottan laza, ráncba emelkedő bőr ugyancsak szinte általános tünet a lapos, tompa orrú kutyáknál, és komoly problémákat is okoz. A pekingi palotakutyák pofaráncai például olyan kifejlettek lehetnek, hogy dörzsölhetik a szemet, kötőhártya-gyulladást, esetleg szaruhártyahályogot okozva. A száj körüli redők sok esetben felfogják a kicsorgó nyálat és az ételmaradékot, ezáltal kellemetlen szagot keltenek. A bulldogok farok körüli mély ráncaiban felgyülemlenek a különböző szennyeződések és baktériumok, amiknek súlyos bőrgyulladás lehet a következménye.

Nem szárnyalnak - csoszognak!tibeti terrier kiskutya

Nyilván ismerik azokat a rövid lábú kutyákat, amelyek testméretükhöz viszonyítva aránytalanul kurtább lábakon közlekednek. Nos, a bessetek vagy a tacskók lába például olyan hajlott, hogy majdnem kivétel nélkül ízületi gyulladást kapnak, különösen ha lábízületük is elferdült. A jobbik esetben csak a járásuk válik csoszogóssá, ami siralmas paródiája a vadászkutyák bámulatos "szárnyaló" mozgásának.

És most lássuk a testméreteket! Említettük már, hogy a tenyésztési végletek skálájának egyik végén helyezkednek el a csivavák és a rattlerek. Nos, ezek a kutyák olyan kicsire "sikerültek", hogy emiatt az elléssel kapcsolatban sok-sok bajuk akad. A skála másik végén a hatalmas dogok és a bernáthegyi kutyák állnak - nem túl biztos lábakon. Az óriási méreteikkel járó általános élettani alkalmatlanság rövid életkorukban jut kifejezésre. Egy-egy kilenc-tíz éves dog vagy bernáthegyi már-már matuzsálemnek számít, holott zömében nem fogékonyabbak a betegségekre, mint az egyéb - átlagos méretű fajták. És eltekintve azoktól a példányoktól, amelyek fiatalkori csontosodási, illetőleg ízületi bántalmakkal küszködnek, vagy öregkori ízületi gyulladásban szenvednek, látszólag ugyanolyan betegségektől pusztulnak el, mint akármilyen más fajta képviselői. Mégis...

Általában nem valami jól ismerjük a kutya életkorát befolyásoló tényezőket. A nagy és kis testű fajták között helyezkednek el a túlságosan zömök alkatúak, például az angol bulldogok, amelyeknél szintén előfordulnak ellési problémák. Keveset tudunk például arról, hogy miért van annyi méretváltozat a miniatűrtől az óriásig. A feleletet részben a közvetlenül "méretre való tenyésztésben" kell keresni, de lehetséges, hogy ez hosszú évek szelekciója folyamán egybeolvad bizonyos hormonális mechanizmusok által előidézet torzulásokkal. Nagy a valószínűsége például annak, hogy a bernáthegyiek erőteljes, óriási növésre való öröklött hajlammal jönnek a világra, amelyet a kifejlett kutyák növekedési hormonjának túlzott termelése okoz. Ez olyan csontszerkezethez vezet, amely nehezebb a normálisnál, különösen a fej és a végtagcsontok esetében.

Az örökletes egészségügyi problémák sora, amely a pedigrés kutyákat szorongatja, szinte vég nélküli. Nem könnyű eldönteni, hol is kezdjük, amikor oly kevés a jól bizonyított eset. A csivavák és más ölebek vízfejűsége például az átlagosnál gyakoribb, az uszkárokon a szívbetegségek, a német juhászkutyán, a boxeren és a spánielen pedig az epilepszia többször fordul elő, mint egyéb fajtákon. A boxerek ráadásul a különféle daganatos megbetegedésekre is hajlamosak!

Számos rendellenességet találunk a kutyák szeme körül is; ezek közül egyeseket jól ismerünk. Nemrégiben a tibeti terriereken végzett fajtaelemzés 27 esetben tárt fel olyan szemlencse-diszlokációt, amelyet egy autoszomális (páros kromoszómás eredetű) recesszív génnel hoztak kapcsolatba. (Csak akkor jelentkezik, ha mindkét szülőtől öröklődik.) Mindezek az esetek visszavezethetők voltak az 1950-es évek közepén született három fajtagyőztes állat valamelyikére. Az esetek száma és eloszlása jól egybevág azzal a feltételezéssel, hogy a betegség recesszív. 

A skót juhászkutyák több olyan szemrendellenességben szenvedhetnek, amely magában foglal számos károsodást, mint például a csökevényes érhártya-szivárványhártya, a szemgolyón való résképződés (coloboma), a retinaleválás és a belső szemvérzés. Ennek az állapotnak a genetikai háttere igen összetett; a jelek azonban itt is jóval a tenyészérett kor előtt mutatkoznak. Bár ez az állapot igen gyakori - Amerikában például 85%-os az előfordulása! -, megszüntetésére nem ismerünk semmiféle eljárást.

Ismert testi hiba a csípőízületi diszplázia, amely elsősorban a német juhászkutyákat sújtja. Ennél a betegségnél a combcsont feje és a csípőízületi vápa lekopik, és olyan súlyos csontízületi gyulladás alakul ki, amely gyakran sántasághoz, sőt bénuláshoz vezet. Ennek öröklődése már elég egyértelmű, de a környezeti körülmények is befolyásolhatják a kialakulását. Számos ország tenyésztői próbálkoznak a csípőízületi diszplázia visszaszorításával, s talán ha jobban megismerik e betegség okát, több sikert érnek majd el a gyógyításában és főként a megelőzésében. Most pedig - miután ilyen riasztó és komor, de egyáltalában nem túlzó képet vázoltunk a tenyésztés általános helyzetéről és gondjairól - következzenek az ezzel kapcsolatos gyakorlati tudnivalók. 

Kép

http://www.hik.hu/

 

A mappában található képek előnézete Frosty

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

ópályi szecshenyi istván utca. 93

(patrikdomipisti, 2014.08.05 17:58)

akis kutya menyibe kerül és mijen?